Hozzászólás Sóskúti Zoltán (én azért inkább nagy kezdőbetűvel írom) lelkipásztor nyílt leveléhez Miután nem vagyok a rákoskeresztúri gyülekezet tagja, a honlapon nincs módom megírni a véleményemet, de azért az alábbiakat szeretném a lelkipásztor úr figyelmébe ajánlani. „a mai énekelt kincsből (mindegy mi az egyházzenészek véleménye, ezeket éneklik a ma fiataljai, ez a lelki nyelvezetük) szinte SEMMI nem található meg a régi énekek mellett.” A fiatalok azt éneklik, azt a nyelvezetet beszélik, amit ismernek. Az én nemzedékem (72 éves vagyok) is volt fiatal, az Énekeskönyv akkor is régi énekeket tartalmazott, de voltak, akik meg tudták tanítani nekünk, megszerettetni velünk őket. A gyerekistentiszteletek nálunk annakidején félóra énekléssel kezdődtek, ahol nem a most divatos primitív, gügye (már bocsánat) dalocskákat tanították nekünk, hanem Énekeskönyvünk valódi kincseit – elmagyarázva a ritkább, nehezebben érthető szavakat. Nem felejtem el, milyen lelkesen fújtuk a genfi zsoltárokat, a régi magyar énekeket! (Szüleink sokáig őrizték a magnószalagot, amelyen úgy óvodás-alsós korunkban többedmagunkkal az 1. zsoltárt énekeltük.) Megtanultuk, hogy az egyház nyelvezete más, mint amit az utcán, rádióban (később televízióban), iskolában hallunk (ötvenes-hatvanas évek!), és boldoggá tett minket, hogy ehhez a lelki családhoz tartozhatunk. És a konfirmáció (12-13 éves korunkban) után nem különültünk el a gyülekezettől mindenféle ifi-körökben (erre akkor nem is volt lehetőség), hanem immár felnőtt gyülekezeti tagként örömmel, szinte büszkén vettünk részt a közös alkalmakon, ismerve és szeretve az ott felhangzó énekeket. Ma már senki és semmi sem korlátozza az egyház ifjúsági és gyerekmunkáját, óvodáink, iskoláink vannak, táborok ezreit szervezik a fiatalok számára – ezek révén rengeteg lehetőség van/lenne arra, hogy a mai fiatalok is megtanulják és megszeressék az Isten tiszteletére, dicséretére sokkal méltóbb lelki nyelvezetet. Kellő lelkesedéssel rá lehet vezetni őket ennek szépségére – csak olyan emberek kellenek hozzá, akik maguk is használják, szeretik, és képesek ezt a szeretetet át is adni. „ezt az énekeskönyvet, a mi egyházközségünkben, amíg nem kötelező, nem vezetjük be!” Inkább használják tovább (mert használják, bele-belenézek a rákoskeresztúri istentiszeteletekbe, hallom, hogy a gyülekezet igen jól énekli az énekeskönyvi énekeket!) a régi, lassan elrongyolódó „fekete” énekeskönyvet? Miért fosztja meg a híveit egy szebb kivitelű, gazdagabb tartalmú énekeskönyvtől? Tisztelettel: Oros IlonaP.S.: Csatolom a nyílt levelet, ha valaki még nem látta volna Citromail.hu levelezõ rendszerbõl küldve Lépj be vagy regisztrálj