Május elején az Magyar Művészeti Akadémia szervezésében lezajlott Utolsó garabonciások című műhelytalálkozón Kobzos Kiss Tamásról, mint református énekmondóról tarthattam előadást. Különösképpen ajánlom ezt református énektanáraink és az oktatásszervezéssel foglalkozók részére. Ma, amikor az Egyházi ének tantárgyat – alapítása után másfél évtizeddel – felül kell vizsgálnunk és meg kell újítanunk, érdemes elővenni a Magyar Református Nevelés két évtizeddel ezelőtti számát, melyben K K Tamás mellett más egyházzenész kollégáink (Draskóczy Balázs, Zákányi Bálint, Györgyiné Koncz Judit, Mikesi Tibor, Particska Ágota, Szederné Tóth Zsuzsa, Hoppál Péter, Kisné Balázs Enikő, Hargita Péter és jómagam) írásai is olvashatók. Íme a folyóirat fent említett száma http://real-j.mtak.hu/11305/6/reformatus_neveles_2000_6.pdf , valamint az MMA-ban tartott előadásom hangzó felvétele. https://www.youtube.com/watch?v=CD6FLySyKzM , melyet egy idézettel kezdtem: „Bozótharcosként már negyven éve járok a zene erdejében úgy, hogy eredetileg nem készültem muzsikusnak. Vegyésznek tanultam, és csak jóval később – amikor már tanítottam – szereztem zenetanári diplomát. Inkább csak a magam örömére muzsikáltam sokáig, és a zenében általában olyan dolgok foglalkoztattak, amelyek iránt mások kevésbé érdeklődtek" - vallotta magáról Kobzos Kiss Tamás 2011-ben a Liszt-díj átvételekor. Szinten minden lényeges elem benne van ebben a két mondatban, melynek révén a garabonciások megtisztelő névsorában ő is helyet kaphat. Hadd valljam meg: műhelykonferenciánk témája eleinte furcsa és idegen volt számomra, majd a téma és Tamás személye egyre közelebb vitt hozzá és végül magamra ismertem: hisz én is ilyen bozótharcos vagyok mai magyar egyházzenészként: ott próbálok utat vágni, ahol még nincs, de szilárdan hiszem, hogy kell legyen…