Kedves Kollégák, kedves Ilona! Teljesen egyetértek a hozzászólásoddal, én is így nőttem fel, a zsoltárokat és dicséreteket megszeretve, lelkesen énekelve a vasárnapi iskolában. Csak egy egyszerű kis szolfézstanár vagyok, (gyülekezeti karvezetőként és gyermekistentiszteleti szolgálóként, alkalmi kántorként működöm), de ugyanezzel a váddal már én is találkoztam a gyerekeknek tanitott népdalkinccsel . Ósdi, elavult, nem értik a nyelvezetet, nem modern stb...meggyőződésem, hogy a gyerekeknek értéket kell adnunk. Ezek a dallamok, ahogy népdalkincsünk dallamai is, kiállták az idő próbáját. Gazdagodnak általuk, ahogy az által is, ha megmagyarázzuk az egyes szavak jelentését. Így kapcsolódhatunk az előttünk járókhoz is, hiszen az Egyház nem csak a ma élő hívek összessége, hanem elődeink is beletartoznak, én úgy tanultam. Testvéri szeretettel Ábrahám Edit Oros Ilona <tahi2006@citromail.hu> ezt írta (időpont: 2022. márc. 3., Csü 6:09):
*Hozzászólás Sóskúti Zoltán (én azért inkább nagy kezdőbetűvel írom) lelkipásztor nyílt leveléhez*
Miután nem vagyok a rákoskeresztúri gyülekezet tagja, a honlapon nincs módom megírni a véleményemet, de azért az alábbiakat szeretném a lelkipásztor úr figyelmébe ajánlani.
„a mai énekelt kincsből (mindegy mi az egyházzenészek véleménye, *ezeket éneklik a ma fiataljai, ez a lelki nyelvezetük*) szinte SEMMI nem található meg a régi énekek mellett.”
A fiatalok azt éneklik, azt a nyelvezetet beszélik, amit ismernek. Az én nemzedékem (72 éves vagyok) is volt fiatal, az Énekeskönyv akkor is régi énekeket tartalmazott, de voltak, akik meg tudták tanítani nekünk, megszerettetni velünk őket. A gyerekistentiszteletek nálunk annakidején félóra énekléssel kezdődtek, ahol nem a most divatos primitív, gügye (már bocsánat) dalocskákat tanították nekünk, hanem Énekeskönyvünk valódi kincseit – elmagyarázva a ritkább, nehezebben érthető szavakat. Nem felejtem el, milyen lelkesen fújtuk a genfi zsoltárokat, a régi magyar énekeket! (Szüleink sokáig őrizték a magnószalagot, amelyen úgy óvodás-alsós korunkban többedmagunkkal az 1. zsoltárt énekeltük.) Megtanultuk, hogy *az egyház nyelvezete más, mint amit az utcán, rádióban (később televízióban), iskolában hallunk* (ötvenes-hatvanas évek!), és boldoggá tett minket, hogy ehhez a lelki családhoz tartozhatunk. És a konfirmáció (12-13 éves korunkban) után nem különültünk el a gyülekezettől mindenféle ifi-körökben (erre akkor nem is volt lehetőség), hanem immár felnőtt gyülekezeti tagként örömmel, szinte büszkén vettünk részt a közös alkalmakon, ismerve és szeretve az ott felhangzó énekeket.
Ma már senki és semmi sem korlátozza az egyház ifjúsági és gyerekmunkáját, óvodáink, iskoláink vannak, táborok ezreit szervezik a fiatalok számára – ezek révén *rengeteg lehetőség van/lenne arra, hogy a mai fiatalok is megtanulják és megszeressék az Isten tiszteletére, dicséretére sokkal méltóbb lelki nyelvezetet*. Kellő lelkesedéssel rá lehet vezetni őket ennek szépségére – csak olyan emberek kellenek hozzá, akik maguk is használják, szeretik, és képesek ezt a szeretetet át is adni.
„ezt az énekeskönyvet, a mi egyházközségünkben, amíg nem kötelező, nem vezetjük be!”
Inkább használják tovább (mert használják, bele-belenézek a rákoskeresztúri istentiszeteletekbe, hallom, hogy a gyülekezet igen jól énekli az énekeskönyvi énekeket!) a régi, lassan elrongyolódó „fekete” énekeskönyvet? Miért fosztja meg a híveit egy szebb kivitelű, gazdagabb tartalmú énekeskönyvtől?
Tisztelettel: Oros Ilona
P.S.: Csatolom a nyílt levelet, ha valaki még nem látta volna
Citromail.hu levelezõ rendszerbõl küldve Lépj be <https://www.citromail.hu/> vagy regisztrálj <https://auth.citromail.hu/regisztracio/> _______________________________________________ Kantor mailing list -- kantor@lista2.ttre.hu To unsubscribe send an email to kantor-leave@lista2.ttre.hu %(web_page_url)slistinfo%(cgiext)s/%(_internal_name)s