Kedves Kántorok! Annakidején (a múlt század hatvanas éveiben) Tahiban teljesen hihetetlennek tűnt, amit egy előadáson hallottunk: Claude Goudimel az ő polifon szánta. Még hogy a XVI. század végén egy-egy család csak úgy összeült, és képes volt a szólamkottákból összeénekelni? Ma ez aztán elképzelhetetlen! Viszont: nemrég felkerült az imslp honlapra Henry Expert XIX. század végi, "Les Maîtres Musiciens de le Renaissance Francaise" (a francia reneszánsz zene mesterei) címmel Párizsban kiadott sorozata, amelyben - sok egyéb mellett - megtalálható Goudimel négyszólamú polifon zsoltárfeldolgozásainak 1580-ban kiadott teljes anyaga (3 kötetben). És ennek áttekintése meggyőzött, hogy valóban családoknak való az egész kiadvány, mert: 1./ A művek túlnyomó többségében a szopránban van a dallam, tehát a templomokkal ellentétben (ahol a tenor volt a legerősebb szólam, miután a szopránt kisfiúk, az altot kontratenor férfiak énekelték) családi körben a nők és "beszállhattak" a kórusba (gondolom én). 2./ Ezeket a feldolgozásokat - nyersen fogalmazva - sokkal nagyobb élvezet énekelni, mint hallgatni, ebből következik, hogy nem hallgatóság előtti előadásra, hanem tényleg együtt éneklésre készültek. Mindezeken fellelkesedve máris nekiláttam a mi kis családi kórusunk részére "magyarítani" azokat a zsoltárokat, amelyeket eddig még máshonnan nem tudtam beszerezni. Néhány már elkészült darabot csatolok mutatóba. Kérdésem: *van-e egyáltalán bárhol is a miénkhez hasonló kis társaság, ahol időnként összejönnek csak úgy dalolni, mindenféle fellépési szándék nélkül?* Mert ezek a művek számomra most már nyilvánvalóan ilyen alkalmakra valók! Mindenesetre azért, ha végére értem ennek a sorozatnak, az eredményt fölteszem majd a KÓRUSMŰVEK Gyülének mappába, de ez még kissé odébb lesz... Szeretettel: Oros Ilona